Oldal kiválasztása

ÖkoKlub

Bemutatkozás

 

            Hogy kicsit megismerhessük egymást, mindenki elmondta, hogy mi hozta az ÖkoKlub első találkozójára, mit vár ettől a kezdeményezéstől és mit tud ő maga adni a közösségnek. Kiderült, hogy nagyon különbözőek vagyunk, különböző motivációs háttérrel, de a közös pont megvolt: szeretnénk egymástól, szakértőktől tanulni arról, hogyan tudunk az élet különböző területein ökotudatosabban élni, valamint tevékenyen tenni szeretnénk városunk jövőjéért.

 

Kapcsolat más aktív gödi szervezetekkel

 

            Az ÖkoKlub nem titkolt szándéka, hogy felkutassa a Gödön már meglévő, jól működő szervezeteket, csoportosulásokat, személyeket, amik/akik tevékenysége beleillik az “öko” témakörbe. Szeretnénk velük aktív együttműködést kialakítani, ezzel is erősítve egymást.

 

Akikről tudunk: (együtt szedtük össze a találkozón)

– Kovács Viktória (szemétszedések szervezése),

– Ady Klub (kertészkedésre, szemétszedésre nyitott közösség),

– készül az Önkormányzat környezetvédelmi alhonlapja, ahol a kapcsolódó programokról lehet tájékozódni, valamint tudásbázis is megtalálható rajta,

– Boldogságcseppek Alapítvány (mindenre nyitottak, ami öko),

– Tiszta levegőt Gödön Facebook csoport (nekik köszönhetjük az avarégetés betiltását),

– Gödi növénykedvelők klubja (növénymentő ládák Göd szerte, piac megszervezése),

– Gödi kismamaklub (öko témában számos előadást tartottak már),

– Hordozóklub (mosható pelenka kölcsönzési lehetőség),

– Ismerjük meg Gödöt együtt csoport.

 

Ha bármit helytelenül írtunk volna, vagy bármi kiegészítésetek lenne, írjátok meg nekünk! Bővítsük együtt a listát, a kapcsolatokat!

 

Jövőkép – Ötletek

 

            Kisebb csoportokban megbeszéltük, milyen területeken szeretnénk változást tapasztalni/elérni Gödön a közeljövőben. Az alábbi ötletek merültek fel:

 

  1. Szatyorkölcsönző: Jó lenne a Piacon működő gyakorlat mintájára a város minél több pontján megvalósítani a szatyorkölcsönző lehetőségét, hogy aki otthon felejtette a bevásárlózacskóját vagy nem vitt magával eleget, annak se kelljen eldobható műanyag zacskót vásárolnia.
  2. Könnyű elveszni az öko tisztítószereket népes kavalkádjában, ezért jól jönne némi segítség (pl. egy előadás keretében), hogy az öko lehetőségek közül is az “ökóbbat” válasszuk.
  3. Nagy hangsúlyt kellene fektetni a gyermekek érzékenyítésére, oktatására, hogy ők már ilyen szemléletben nevelkedjenek fel.
  4. Sokszor okoz fejtörést a szelektív hulladékgyűjtés témaköre. Ilyen témában is hasznos lenne tájékoztatás, oktatás.
  5. Meg lehetne szervezni a város több pontján a tojástartók visszagyűjtését, hogy ne váljon szemét abból, ami még felhasználható, ne kelljen újat gyártani helyette.
  6. Gerilla kertészkedés: Sipos István lett a felelőse és szervezője a gödi elhanyagolt, jobb sorsot érdemlő kisebb-nagyobb területek beültetését, kicsinosítását célzó kezdeményezésnek. Első célpont: Az Alsógödi vasútállomás környéke!
  7. Felmerült az igény a garázsvásárok népszerűsítésére, rendszeres ócskapiac létrehozására. Jelige: Ami neked nem kell, de még jó lehet másnak, add tovább!
  8. Kerékpáros közlekedés körülményeinek fejlesztése.
  9. “Vállalás a klímáért, a szebb jövőért”: közösségi tereken olyan plakát kihelyezése, amin kis cetliken különböző vállalások szerepelnek, pl: fürdés helyett zuhanyozom; nem mosogatok folyóvízzel; komposztálok; szelektíven gyűjtöm a szemetet; öko tisztítószereket használok stb. Ezekből a cetlikből az arra járó emberek maguknak válaszhatnának egyet-egyet és magukkal is vihetnék.
  10. Kreatív hulladékhasznosítás – kávékapszulákból műalkotások készítése (megjegyzés: a legjobb az lenne, ha nem vennénk kapszulás kévét, mert akkor fel se merülne a kérdés, hogy mit kezdjünk a keletkezett szeméttel.)
  11. Fogyasztásmérő kölcsönzési lehetőség – fogyasztásmérő használat workshop: Ha tudjuk, hogy az otthonunkban lévő elektromos készülékek mennyit fogyasztanak, az már egy jó kiindulópont ahhoz, hogy elinduljuk a változtatás útján. Meglepően sok energiát lehet spórolni kis odafigyeléssel, és ezzel még a rezsi számla is garantáltan kevesebb lesz!
  12. Helyi telekocsi, autómegosztás.
  13. Szemétszedés (Még! Még!)
  14. Közösségi komposztáló: Azoknak, akinek nincs kertje, de szeretnének komposztálni. Azoknak, akiknek van kertje, de nem tudják, hogyan kell helyesen komposztálni.
  15. Közösségi kert. (Februári Gödi Körképben írtak róla, hogy van rá lehetőség Felsőgödön!)
  16. Újrahasználati központ létesítése: a ruhák esetében már régóta működnek túrkálók, hasonló kéne az élet bármely területén előforduló használati tárgyak esetében. Felmerült, hogy esetleg pénz helyett más módon kéne megoldani a csereberét.

 

Ezt a listát szeretnénk még bővíteni, de leginkább ezek közül minél többet megvalósítani! Keresünk lelkes, vállalkozó szellemű tagokat, akik egy-egy feladat koordinálását, szervezését elvállalják!

 

Megvalósítás

 

Ezek után kiválasztottunk ezek közül 3 témát, majd 3 csoportra oszolva megvitattuk, hogyan is lehetne az ötleteket kivitelezni a valóságban.

 

  1. téma: Gerillakertészkedés

 

            Sipos István ötlete volt, aki mindjárt el is vállalta a projekt szervezését, ami külön öröm számunkra! Az első cél az alsógödi vasútállomás elhanyagolt részeinek sző szerinti felvirágoztatása.

Általános célok:

– Lehetséges célpontok felkutatása.

– Tulajdonossal egyeztetés a tervezett változtatásokról. (Az önkormányzat részéről biztosított Hlavács Judit és Jakab Júlia az együttműködésről.)

– Fontos a kialakított kertek utógondozását megszervezni! Pl. ovis csoportokat meg lehet bízni a locsolással vagy környéken élő lakosokat.

– Hasznos tanácsokat lehetne gyűjteni olyanoktól, akik már tapasztaltak a gerilla kertészkedésben.

– Kertészeteket meg lehetne keresni, hogy növényekkel támogassák a kezdeményezést.

 

Az önkormányzat részéről elhangzott, hogy tervben van az utcák további fásítása, amit szakértő bevonásával, egységes utcakép kialakításával szeretnének megvalósítani.

 

  1. Közösségi komposztálás

 

Felmerült teendők:

 – Oktatás, ismeretátadás: egyértelmű legyen mindenki számára, hogy mit lehet a komposztálóba dobni és mit nem!

– Helyszín: zárt, kerítésen belül.

– Kell egy felelős!

– Már működő közösségi komposztálás megtekintése.

– Humusz szövetségtől lehet informálódni.

– A használattal kapcsolatos szabályok lefektetése.

 

  1. Szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás

 

Meglátások:

– Gödnek kellene egy saját hulladékudvar. Ezzel évközben megoldódna a nagyméretű lom elszállítása is.

– Nem minden lom, ami szemétbe kerül, más még hasznát vehetné. A Boldogságcseppeknél segítenek ilyen tárgyaknak gazdát találni, de raktározásra nincsen lehetőségük. Jó lenne egy saját újrahasznosító központ!

– Jó lenne egy webes felületet működtetni “Ne vegyél, vigyél!” szemlélettel.

– Kupakgyújtés hasznos lenne városszerte, szervezetten, mert mindig van rá jelentkező.

– Egyéb gyűjtőkből is kellene több (pl. elem, fénycső), elérhető helyen.

 

A továbbiakról…

 

            Megegyeztünk, hogy a továbbiakban havi rendszerességgel találkozunk minden hónap első szombatján (ez változhat!) 10-12 óráig. Így lehetősége van mindenkinek előtte bevásárolni a piacon 🙂

A helyszín továbbra is a JAMH (művház) emeleti kiállítóterme.

 

A havi rendszeres találkozókon kívül számítani lehet még egyéb előadásokra, programokra.

(pl. márc. 11., 18:00 Tóth Andi: Dobd ki a szemetest! – Interaktív előadás, Göd Önkormányzat nagyterme)

 

 

 

Hojtsy-Keresztény Zsuzsanna